VI. Sminktetováló
Konferencia – 2017

Immár hatodik alkalommal került megrendezésre a Sminktetováló Konferencia. Neves szakemberek előadásai és gyakorlati bemutatói mellett baráti hangulat, sok meglepetés, szakmai ismeretség kötés és kedvezmény várta az idelátogató érdeklődőket.

Sok-sok újdonsággal és izgalmas témakörrel készültünk 2017-ben is. 

Kinek ajánljuk a konferenciát?
Minden kozmetikusnak már végez sminktetoválást de nyitott az új lehetőségekre és szeretne fejlődni, továbbá azoknak is, akik épp csak most kezdtek szemezni ezzel a különleges technikával, és szeretnék elsajátítani ezt a felelősségteljes, de művészi eljárást.

Előadók:

A fekete 50 árnyalata – avagy a füstös szemkontúr tetoválás

Gyakorlati bemutató előadással egybekötve. Lakat Edina a Swiss Color Akadémia oktatója egy különleges, hangsúlyos, több színnel árnyalt füstös hatású szemkontúr tetoválást trükkjeit tárja fel a résztvevők előtt elméletben és gyakorlatban egyaránt. Az előadás és bemutató során olyan fontos kérdések kerülnek tisztázásra, hogy hogyan készítsük el a szemformának megfelelő, füstös kontúrt, hogyan válasszuk ki a feketék közül a legmegfelelőbben és ezáltal hogyan kerüljük el a szín későbbi módosulását a bőrben.

Beszélgetés Dr Krasznai Zsolttal a plasztikai sebészeti eljárások és a sminktetoválás viszonyáról
Dr Krasznai Zsolt plasztikai sebésszel folytatunk szakmai beszélgetést arról, hogy milyen különböző anti-aging, ráncfeltöltő plasztikai eljárások elérhetőek a fiatalság megőrzése érdekében, továbbá, hogy a különböző beavatkozások hogyan viszonyulnak a már meglévő, vagy éppen tervezett sminktetoválással.
Bőrdiagnosztika egy sminktetováló szemével
Vámos Monika a Swiss Color Akadémia vezető oktatójának előadása a bőrről, a különböző bőrtípusok viselkeséséről a sminktetoválás során, a pigment implatálásának precizitásáról, a bőr saját biokémiai folyamatainak hatásáról a sminktetoválást illetően.

Pigmentológiai kisokos – avagy hogyan válassza a tökéleteset

Bizinger Katalin microblading és sminktetováló specialista, Swiss Color Akadémia vendég microblading oktatójának előadása pigmentológia témakörben. Az elődás ötvözi a vegyész és a sminktetováló szemszögét, és régóta tisztázatlan kérdésekre adhat választ.

Microblading, mint a természetes hatású szemöldök egyik alternatívája
Bizinger Katalin microblading és sminktetováló specialista, Swiss Color Akadémia vendég microblading oktatójának előadása a microblading eljárásról, a szálvezetési technikák különlegességéről és a Swiss Color új microblading termékeiről.

Régiből új- elrontott tetoválás korrekciója

Csiba Katalin sminktetováló szakember, a Swiss Color Győr-Moson-Sopron megyei képviselője és a Swiss Color Akadémia oktatója esettanulmányokon keresztül mutat be olyan korábban készült, formáját vagy színét tekintve  előnytelen sminktetoválások javításait, amit maga végzett.

Az önmenedzselés titka
– avagy a siker tervezhető

Bartus Márta a Swiss Color oktatójának előadása arról, hogy egy szakember hogyan tud önerőből birodalmat építeni. Üzleti titkok és fogások, hogy egy jó szakember kivívhassa magának a megérdemelt figyelmet. Mindez természetesen egy sminktetováló szemszögéből.

Helyszín:

Jarl Konferencia

Központ

1133 Budapest,
Váci út 92., 1. emelet
Árpád-híd pesti hídfője közelében

Tekintse meg videónkat a konferenciánkról!